Barion Pixel

Mara Zalite - Öt Ujj

Mara Zalite

Öt Ujj

könyv

2575 Ft

Eredeti ár: 3500 Ft

Szállítás: 2-3 munkanap

Kiadó: Magyar Napló Kiadó Kft.

Év: 2020



Öt Ujj - Mara Zalite

"Mara Zalite, a mai lett irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, 1952-ben született a szibériai Krasznojarszkban. Költőként debütált, később esszéket, drámákat, musical- és operalibrettókat is írt. Dolgozott a Lett Írószövetségben, szerkesztette a Karogs című irodalmi folyóiratot, 2000 és 2008 között pedig a Lett Szerzők Szövetségének elnöki tisztét töltötte be. Számos rangos hazai irodalmi díj mellett 1993-ban nemzetközi Herder-díjjal tüntették ki. Regényíróként első nagy sikerét Pieci pirksti (Öt ujj, 2013) című önéletrajzi ihletésű regényével aratta.A szibériai száműzetésből hazatérő lett házaspár hatéves kislánya szembesül a szülők által oly régóta vágyott Lettországgal. S miközben éli a magakorú gyermekek szokásos életét, megtanulja, hogy Szibériáról nem szabad beszélni, hogy mik az „elvarázsolt erdő” titkai, s miért kerülnek elő bőrkötéses könyvek a trágyadombból. Álmaiban és emlékeiben pedig újra meg újra visszatérnek az „emberfarkasok”, akik elhurcolták őket. Zalite nagy beleélő képességgel és különös mozaiktechnikával teremti meg azt a gyermeki szemmel ábrázolt valóságot, amelyben csupán a költői nyelv és a meg-megcsillanó, szelíd humor enyhíti a szovjet megszállás korának komor, kegyetlen hétköznapjait. " ..


Mara Zalite SZÉPIRODALOM PRÓZA Magyar Napló Kiadó Kft.


Mara Zalite - Öt Ujj
Formátum könyv
Kiadó Magyar Napló Kiadó Kft.
Év 2020
Katalógusszám (ISBN) 9789635410187
Online ár 2575 Ft
Eredeti ár 3500 Ft
Online kedvezmény 28%
Szállítás 2-3 munkanap
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok