Barion Pixel

Molnár Lajos - Ezt Elszúrtad - Novellák

Molnár Lajos

Ezt Elszúrtad - Novellák

könyv

1520 Ft

Eredeti ár: 1900 Ft

Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)

Kiadó: Hungarovox Bt.

Év: 2023



Ezt Elszúrtad - Novellák - Molnár Lajos

Mindennapi emberek mindennapi helyzetben, bennük az Olvasó magára ismer. A filmszerűen megírt történetek a jelenben játszódnak, ezeket sűrűn átszövi a múlt. Egy szövegen belül váltakozhatnak a nézőpontok (Emlékmű), sőt az is elfordul, hogy a hős vitába száll az elbeszélővel (A hiteles történet). Valójában hősök sincsenek, csak nők, férfiak, akik hol együtt, hol egymás mellett vagy egymással szemben élik a napjaikat. Hibáznak, és ezeket vagy belátják, vagy sem. A novellák az Élet és Irodalomban, a Tiszatájban, a Bárkában, az Esőben és a Mozgó Világban láttak először napvilágot. Molnár Lajos 1960-ban született Szeghalmon, Körösladányban nőtt fel, és ma is ott él. Évtizedekig dolgozott újságíróként, jelenleg közművelődési szakember Mezőberényben. Eddig három kötete jelent meg: Tölgyút (versek) Tevan Kiadó, 1999, Csendzuhatag (versek) FISZ – Hortus Conclusus-sorozat, 2017, Arcok Csudaballáról (kisprózák) Napkút Kiadó, 2018. ..


Molnár Lajos SZÉPIRODALOM PRÓZA Hungarovox Bt.


Molnár Lajos - Ezt Elszúrtad - Novellák
Formátum könyv
Kiadó Hungarovox Bt.
Év 2023
Katalógusszám (ISBN) 9789635341764
Online ár 1520 Ft
Eredeti ár 1900 Ft
Online kedvezmény 21%
Szállítás Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni."
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok