Eredeti ár: 7495 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Fumax Kft.
Év: 2023
Nyolcvan évnyi törékeny béke után az Építészek visszatértek, és egész világokat pusztítanak el. Egykor egy rég letűnt civilizáció által hátrahagyott romok jelenléte még megmenthetett egy-egy világot ettől a sorstól, ám azóta az Építészeket már ez sem állíthatja meg, immár a Hegemónia bolygói sincsenek biztonságban tőlük.Az emberiség egy ennyire súlyos fenyegetés ellenére sem tart össze eléggé. Bár csak az Építészekkel szembeni egységes kiállás adhat bármekkora esélyt, a nativisták arra hajlanak, hogy az emberi fajnak egyedül kellene megvívnia ezt a háborút. És persze akadnak olyanok, akik hasznot akarnak hajtani a háborúból és az egyre jobban szétforgácsolódó szövetségből, még az Építészek jelentette halálos fenyegetés sem riasztja el őket a cselszövéstől.Idris hiába menekül évtizedek óta a saját múltja elől, ismét a csatatéren találja magát. Az utolsó Közvetítők egyikeként azon kevesek közé tartozik, akik kiegyenlíthetik az esélyeket még egy ilyen legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel szemben is. A Keselyűisten roncsmentő hajó legénységével karöltve kutatni kezd egy fegyver után, amivel visszaszoríthatják az Építészeket, és megmenthetik a galaxist. Ám ehhez egyre mélyebbre kell hatolnia a rémálomszerű nemtérbe, amely még az ő átalakított elméjét is komoly próbatétel elé állítja. De amit ott talál, az minden képzeletet felülmúl. ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Fumax Kft. |
Év | 2023 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789634703440 |
Online ár | 5515 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 28% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |