Eredeti ár: 4295 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Cser Kiadó
Év: 2023
„Mindenhol a szabadságot kerestem, olyan helyzetekre és helyekre vágytam, ahol eredeti módon lehetett megszólalni, és nem voltak kikötések.” Bereményi Géza „A betegséghez is úgy álltam, hogy a rákkal harcoljanak az orvosok, én az életért harcolok, mert ahhoz értek.” Cserhalmi György „Csak akkor kell az önbizalom, amikor a mondatok születnek, az idő többi részében tök mindegy, hogy milyen vagy, akár még azt a luxust is megengedheted, hogy szorongó vagy és önbizalomhiányos.” Háy János „Úgy nőttem föl, hogy csodálkozva néztem a felmenőimet, a rengeteg munka, nehézség és megpróbáltatás mellett, hogy tudtak olyan jó emberek lenni.” Kollár-Klemencz László Fodor Sándor 2023 augusztusában töltötte be a 66. életévét. Hatvanhat év, a megtett út soknak tűnik, az előttünk álló egyre csak fogy. A kötetben szereplő novellák és interjúk nagyrészt az elmúlt, viharvert három évben születtek. Így a Cser Kiadónak köszönhetően túlélnek egy túlélőt. Az író eddig megjelent kötetei: Cseh Tamás (Graffiti Kiadó, 1994) Piros és fekete (Pannonsport Kft., 1995) Giovanni Csermanek kalandjai (Magánkiadás, 1998, Nagy Győzővel közösen Kincs Jenő néven) Tengerre néző halál (Trinity, 2004) Stég (Laguna-Komáromi Ákos, 2015) Énekelsz Csehtamást? (Cser Kiadó, 2021) ..
Fodor Sándor SZÉPIRODALOM PRÓZA Cser Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Cser Kiadó |
Év | 2023 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789632787336 |
Online ár | 3160 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 28% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |