Eredeti ár: 2800 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Noran Libro
Év: 2017
"Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobbelhallgatott botránya volt. Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere,átalakította az idegenforgalmat,ő alapította a Mézes Mackót,ő hozta be az első grillsütőt, moteltés a Wurlitzert. Be akart épülni a politikába, de a kemény oldal nem fogadta be. Csalással, „a társadalmi vagyonmegkárosításával” vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg.Az Onódy-ügy igazi nagy vesztes azonban Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb és legszebb színésznője volt. Neve nemzedékek tudatában összefonódott az Onódy- üggyel, amelynek úgy lett áldozata, hogy részt sem vett benne, sőt Onódyt sem ismerte. Azzal vádolták meg, hogy az Onódy által szervezett orgiákon vett részt, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. Az 1960-as években vagyunk. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. Filmekben ugyan szerepelt még, de soha nem tudta megbocsátani a politikusoknak azt, amit vele tettek. Az ő sorsukat törték meg: koncepciós perben az egyikét, koholt vádakkal a másikét." ..
Odze György SZÉPIRODALOM EGYÉB Noran Libro
Formátum | könyv |
Kiadó | Noran Libro |
Év | 2017 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786155667770 |
Online ár | 2240 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 21% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |