numero7

Napló 1957-1961 - Witold Gombrowicz

Witold Gombrowicz emigrációban írt Naplójában – mely folytatásokban a párizsi Kultura hasábjain jelent meg – az önéletrajzi anyag összeegyeztethető a fikcióval: a szerző olyan irodalmi alakot teremt magából, mint Hamlet vagy Don Quijote. Új helyzetet hoz létre az irodalmi kommunikációban, kiiktatja az író és az olvasó párbeszédéből a kritikusok közvetítő szerepét. Vagyis az olvasó készen kapja a Gombrowiczról alkotott képet – magától Gombrowicztól. Nem kell nagyon gyanakvónak lennünk ahhoz, hogy a mitizálás igen hatékony eszközét lássuk ebben, amely másfél évtized alatt a világhírig juttatta el a szerzőt. A mű leggyakrabban idézett részeiben Gombrowicz a lengyelséggel vitázik. Ezt a fogalmat célszerű leszűkíteni a koloniális alávetettségtől eltorzult lengyelségre, így érthetővé válnak az olyan paradoxonok, melyek szerint a Napló írója egyszerre nagyon lengyel és antilengyel, vagy meg akarja szabadítani a lengyeleket a lengyelség bizonyos terheitől, aminek ironikusan nemzetnevelői és terápiás funkciót tulajdonít. A paradoxokon alapuló látásmód segítségével az egyén és a tömeg, az érettség és az éretlenség, a forma és a nyelv viszonylatában is újra meg újra az autentikus létezés lehetséges módját keresi a huszadik század közepén. Érdekes, hogy egyszerre és minden pironkodás nélkül képes vagyok ember és Ember lenni. Azon töröm a fejem, hogy összeszedjem-e a mosni való fehérneműt, ám eközben olyan vagyok, akár a megfeszített íj, onnan, a kezdet kezdetétől egészen addig, amit legutóbb végeztem el, és ami előttem áll. Egy pillanatra sem veszítve el a leghétköznapibb szálat, a lét Titka vagyok, és büszkesége, és betegsége, és vértanúsága. Az emberi természet keserűsége. Az emberi természet őrjöngése. Az emberi természet szabadjára engedése. Az emberi természet némasága. ..

Witold Gombrowicz TÁRSADALOMTUDOMÁNY MEMOÁR,NAPLÓ,INT Gondolat Kiadó