numero7

Napló 1953-1956 - Witold Gombrowicz

Witold Gombrowicz harmincöt évesen, 1939 augusztusában, a háború kitörése előtti utolsó pillanatban érkezett a lengyel perifériáról Buenos Airesbe, a latin-amerikai perifériára. Nemcsak az életét, hanem második fiatalságát is Argentínának köszönhette. De ehhez el kellett veszítenie mindent: társadalmi kasztját, nyelvi és kulturális beágyazottságát, az ígéretes pályakezdő író presztízsét (ekkor már túl volt irodalmi debütálásán Ferdydurke című regényével). Nonkonformista attitűdjét sosem adta fel: jellemző rá, hogy az argentin irodalmi elit és a lengyel emigráció tekintélyeit is magára haragította. Fiatal tehetségekből hozta létre a maga bohém mikrovilágát, ahol mesterként tündökölhetett. Szülőhazájába a háború lezárultával sem tért vissza. Nélkülözve, hivatalos elismerés nélkül írta fő műveit, de csak 1951 májusában találta meg a helyét az irodalmi életben, amikor a párizsi lengyel emigráns lap, a Kultura szerzője lett. Reménytelen helyzetből indult világhódító útjára, ehhez kellett a Napló, amellyel nemcsak az életműben, hanem a műfaj történetében is új fejezetet nyitott. Egója ironikus felnagyításával tudatosan olyan beszédhelyzetet hozott létre, ahonnan egyenrangú félként kapcsolódhat be a kor jelentős vitáiba. A távolságtartással kezelt önimádat nem romboló, hanem felhajtóerőként hatott, a „képzelt nagyság” pedig valódi nagyságnak bizonyult. Érdekes, hogy egyszerre és minden pironkodás nélkül képes vagyok ember és Ember lenni. Azon töröm a fejem, hogy összeszedjem-e a mosni való fehérneműt, ám eközben olyan vagyok, akár a megfeszített íj, onnan, a kezdet kezdetétől egészen addig, amit legutóbb végeztem el, és ami előttem áll. Egy pillanatra sem veszítve el a leghétköznapibb szálat, a lét Titka vagyok, és büszkesége, és betegsége, és vértanúsága. Az emberi természet keserűsége. Az emberi természet őrjöngése. Az emberi természet szabadjára engedése. Az emberi természet némasága. ..

Witold Gombrowicz TÁRSADALOMTUDOMÁNY MEMOÁR,NAPLÓ,INT Gondolat Kiadó